valahogyan.

most vagy soha, írtad, én meg utálom az ilyen ultimátumokat, hamisnak is éreztem valamiért, vagy csak szokatlan volt, biztosan ennek is van valamiféle bioritmusa, másnap felhívtalak, felvetted, de félálomban, én meg inkább hagytalak, de legalább nem sértődtem meg nagyon, viszont utáltam, de megint…

tegnap hirtelen felindulásból értesítettelek, hogy a napokban múlt öt éve, hogy ismerjük egymást... kis túlzással öt éve várok Rád... ami tulajdonképpen nagyon rövidke idő e történet nagyságához mérten... jójó, tudom, szerinted már egyszer találkoztunk kilencszázvalahányban ott vidéken,…

nem megy ki a fejemből a legutóbbi találkozás reffel, borzasztóan nehéz nem el -és felrúgva mindent rohanni és becsöngetni, hogy megjöttem végre és most már maradnék... baromi nehéz ez, annyi mindenre és mindenkire kell tekintettel lennem, és még mindig bőven benne van, hátha csak délibáb, kamaszos…