mely égig ér... szóval csönded vagyok (CS.T.),
provokáltál én meg hagytam, talán segélykérés volt, tudattalan, újabb bántás lett belőle, én meg újra a rajtvonalon,
p. is azt mondja, totális kiégést lát rajtad, nihilt, halálvárást, kiábrándultságot, mintha feladtad volna, és én is ezt éreztem,
nem fogsz meghalni, túl erős a szervezeted, viszont amit a lelkeddel művelsz, azt én már nem akarom látni, de hiába nem akarom, hatszáz kilométerről is érezlek, pontosan tudom, mi van veled, tudom, hogy fontos vagyok Neked, szereted, hogy szeretlek, mégis egyre magabiztosabban rugdosol el magad mellől,
csavarból, csavart? írtad, mire gondolsz? kérdeztem, hát, sosem fog passzolni, felelted, az első perctől passzol, válaszoltam... majd jött másnap az ámokfutásom, azonnal látni akartalak, kivételesen válaszoltál, pihenjek, meg aggódjak másért, írtad, meg hogy nem érsz rá, de ezt már csak az illem kedvéért gondolom, hát tudomásul vettelek újra, ha akarsz, megtalálsz úgyis,
borzasztóan össze vagyok törve, Te törtél össze, ez az egyetlen hatalmad felettem, és élvezed a jelek szerint, simán rásütöd, hogy beteges a kapcsolatunk, neked ennyi elég, elég, hogy adtál neki egy nevet, miközben az egyik részegségből a másikba bódulsz, talán már tényleg eszedbe sem jutok, talán most kellene elsirassalak végleg, tényleg nem akarom látni, ami belőled lesz, marad a végére...
legutóbb már a csókodból is hiányoztál, tényleg szinte a végső stádium, és nem hiszem, hogy mást ölelve jobban megy ez neked, valami miatt elhiszem, hogy tényleg senki mással, és még így is kevés vagyok
