hazaérek, leteszem a hetet, nehéz volt, stresszesebb a szokásosnál, fáradt vagyok, fáj a fejem, bekapcsolom a tévét, bebújok az ágyba, nyomogatom a telefonon... a péntek mindig erősebb kísértés, pláne az elmúlt hetek után, mert narratívátlan is mintha volna valamiféle út, minimum egy mesebeli körforgalom... aztán nem írok mégsem, inkább belealszom a gondolatba, hogy testközel, istenem, de jó volna... telefoncsörgésre ébredek, Te hívsz, felveszem... de nem indulok el, Te meg kiszámíthatatlan nem azt írod utána, hogy de jó, hogy nem..., hanem, hogy sajnálod, megint nem értem, nem lehet, hogy csak a szex?, de lehet... minden lehet...
másnap bedobok egy közös programot, nincs kedved? - kérdem, a választ háromszor olvasom újra, mire elhiszem, de van :-) -írod...
oké, terveztünk már ezt-azt, de kivétel nélkül mindig részeg voltál akkor, talán tegnap este is részegen válaszoltál... és tulajdonképpen péntek este is részegen hívtál fel, ne legyenek illúzióim, azért hiszek a sármodban, abban, hogy bármekkora is már a zsírmájad, nem én vagyok az egyetlen nő a világon, akiről le tudod dumálni a bugyiját, ha ez igaz, kell legyen valami plussz ebben a beteg kapcsolatban,
de ez így virágnyelv sem, mert én lassan tényleg halálosan biztos vagyok magamban, pontosan veled kapcsolatban két dologban, ha valahogy elhiteted, hogy ez mégis egy szerelem, és egyszer csak ebben legalább konstans maradsz, a föld hátán mindenre képes leszek..., okos vagy, tudnod kell, hogy az én életemben mi a tét, és én azt hiszem, Te ezt pontosan tudod is... viszont ha tényleg nincs narratíva, én befejeztem ezt a dolgot, élem majd a B-verziót, tudomásul véve, hogy ez van, én az a másik leszek, akinek nem sikerült
