nincsenek emlékeim az elmúlt hónapokról, az utolsó kép bennem, ahogy az öledben ülök és a hátam simogatod, fel -és le, fel -és le jár a tenyered a hátamon, én már felöltözve, Te kevésbé, nézünk egy viccesen tragikus filmet, filmrészletet, én maradni akarok és menekülni egyszerre, éjszaka van, Te meg már nem könyörögsz, feladtad, feladtuk... én a szerelmet, Te meg hogy szeretkezni tudj velem, újra -és újra cserbenhagyott a tested, taxit hívok, nekem eszembe jut egy 5 évvel ezelőtti írásod a kurvákról, akiket nem bírtál magadévá tenni, hát jól kinyaltad, ez történt most velünk is, tehát már velem sem ment, vagy velem nem ment, mindegy, ez csak a Te történeted lesz mostantól,
szóval azóta nincsenek emlékeim,
aztán rámírsz, hogy találkozzunk, pontosabban így válaszolsz egy korábbi levelemre, mert mindig fáziskésésben vagy, múltkor is egy négy éve feltett kérdésemre válaszoltál, én meg persze nem értettem,
válaszolok, hínárhajú nőkröl és a sárról levelezünk aztán, én hosszabban, mert még mindig grafomán vagyok, Te rövidebben, mert még mindig nem vagy az,
nekem összerándul a gyomrom, Te meg gondolom pont leszarod, másnapra már nem is emlékszel, én meg azt írom, hátha ha leírom valóra válik, hogy már tényleg nem érdekelsz, nem veszek meg érted, nem pusztulok bele minden órában, hogy mindegy vagy, úgyhogy akár találkozhatunk is,
aztán persze megint nem válaszolsz...
