... azt írom, megkönnyebbültem, hogy nem találkozunk, bár utána azt is írom, hogy éppen ennyire vágyom tenyeredbe bújni, ezt nyilván minimum nem szereted, sőt, meglehet utálod, mint minden olyasmit, ami a szeretésedre vonatkozna, amúgy meg, vagy pont ezért nem érdekel, mint ahogy engem sem soha senki, aki ilyen intenzitással bírta rágni a küszöböm, ... ez egy tökéletes dráma így, tulajdonképpen, maga a megtestesült lehetetlenség és hiábavalóság
olyan vagyok, mint a görög mitológia néhány hőse, akik repetitív módon ismétlik ugyanazt, mióta világ a világ, kizökkenthetetlenül, vagy büntetésből vagy szimplán a privát hülyeségükből
