vagy igaz volt minden, mindig, vagy tényleg annyira naiv vagyok, hogy számolatlan sokadjára is pont ugyanúgy rohantam pont ugyanannak a falnak
mert már csak ez a véglet maradt, elfogytak a félig-ek és középutak,
azt mondtad, olyan vagyok mint Antigoné, aki azzal válik mindenkinél nagyobbá, hogy képes a saját - tragikus - sorsát beteljesíteni,
fél éve még olyan voltam mint Tatjana vagy Anna Karenina, mit mondjak, elég markáns karakterfejlődés, ilyen relatíve rövid idő alatt,
nem gondoltam, hogy ez a véletlen vagy sorszerű időpont egyezőség, ez a 2 perc különbséggel egy év elteltével ennyire megérint Téged is, persze az is lehet, hogy tényleg poszttraumás szindróma, és a szexualitásod támadása, nah, ez a b. verzió, a tizedszer ugyanannak a falnak csapódás kétszázhússzal,
szívszorító volt, ahogy próbáltad elmondani, mit jelentek Neked, még egy ilyen gyönyörű elkésett (?) vallomás emlékem van, tavalyról, egy telefonbeszélgetés egy régi szerelemmel, az Ő vallomása tizenöt év után elkésett, Te meg nem tudom,
vannak visszatérő elemek abban, amit egyre pontosabban raksz össze, pl. ez a mágnes dolog,
kétségbeejtő, hogy csak egyetlen módon tudod megélni a közelséget, ha test a testhez...
ma megírtam Neked, hogy olyan, mintha álmodtalak volna, és hogy ezt a harmóniát soha, sehol, senkivel, meg hogy köszönöm,
tekinthetem mérföldkőnek, hogy válaszoltál?
