a háborút is elveszíteni már szinte nüansznyi különbség, a várható véglegesítése, a hiábavalóság legalizálása... mégis és mégse...

Napóleonra gondolok, aki az életét tette fel a legőrültebb álomra,

hát hogyan lehet menni innen tovább? szürkébben, józanabban, hétköznapiságban elveszve...

még mindig nem értem, ahogy nem értettem évekkel ezelőtt sem... nem tudom, mi lett volna, HA...; ha abban az egyetlen pillanatban, amikor józanul hívtál, elindulok, hogy valóban az volt-e az a pillanat, vagy akkor sem mondtál igazat, hogy aztán miért csak részegen akartál, hogy miért nem férek bele a józan életedbe...

akartam, de nem válaszolok az üzenetedre,

mit írhatnék? köszönjem meg, írjam, hogy drukkolok, így legalább talán nem nyírod ki magad villámsebességgel, hogy drukkolok, azok miatt az emberek miatt, akik számítanak Rád, meg magad miatt is, hátha kevésbé leszel boldogtalan, mint nem józanul?

hétfő van, reggel, pont alkalmas időpont a szakításra,

azért vigyázz magadra...

szia