beszéltem, pontosabban írtam Rólad refinek, nem nagyon akartam, de az istennek nem értett meg valamit... ebből aztán néhány egymásba fűzött esemény, mondat és érzés következtében az történt, hogy visszacsúsztunk a korábbi állapotba... legalábbis külső szemmel nézve... az én szememmel, bőrömmel és az összes érzékszervemmel nem ugyanabba, hanem egy roppant bensőséges és meghitt valamibe... részéről nem tudom miként értékeli... annyira jó volt, hogy egyetlen hajszálon múlt, hogy nem bőgtem el magam közben... a boldogságtól, meg a boldogtalanságtól... mert ahogy egyre boldogabb és teljesebb, pont annyival fájdalmasabb is... szeretném, ha Ő irányítaná, ha bátrabb volna, vakmerőbb... egyedül ehhez gyáva vagyok... nem tudok már ennyi mindennel a hátam mögött puszta hittel elindulni valamerre, anélkül, hogy tudnám, ott jön-e mellettem... 

gondoltam Rád közben, megint ott zúgott a fülembe a kérdésed, hol az a hely, ahonnan nem vágyom máshová, ... azt éreztem ez az a hely, hogy ott szeretnék maradni mellette... ahogy végül ültünk az ágy végében is ezt éreztem, és jól esett, hogy végre nem kezdte kényszeresen igazgatni az ágyat, az ágyneműt, míg nem kezdtem öltözni, sőt egyáltalán nem, míg ott voltam, pedig láttam rajta, hogy ez nem lehet neki könnyű :-)