hosszan elüldögéltem az erkélyen éjszaka és Rád (gondoltam, de ezt nem is kell írni, úgyis tudod hogy ez a Rád ezt jelenti), azon merengtem, hogy talán rossz vágányon vagyunk, vagyok, hogy ez a nő-férfi vonal nem az, ami miatt újra -és újra egymás útjába sodor bennünket a sors, viszont Nekem szükségem van a szemedre, arra és ahogy Te látsz engem, a legőszintébb tükör, megírtam hát, hogy ezen morfondírozhatnál...
visszaírtad, hogy sok baj van, és hogy nem tudsz smsezni, és hogy később... szeretem, ahogy mindig a nevemmel kezded az üzeneteket, ahogy leírod a nevem, ez is olyan Te vagy,
nah, de legalább írtál, erre persze írtál, mert a játszmánk arról szól most, hogy tartsuk a távolságot, és ez most olyan lehetett, mintha én hátrébb lépnék egyet,
az mondjuk rossz, hogy bár tudom, hogy gyötrődsz ezen, de nem tudom, merre haladsz, nem lenne jó, ha megint elmennénk ebben egymás mellett, borzasztó hosszú így a nyár, még akkor is, ha borzasztó sokminden történik velem, túl a saját határaimon, de még mindig úton,
tulajdonképpen referencia is neked köszönhet engem, nem tudom, mennyire tudja ezt, mert azért abból a kevésből, amit rólad beszéltem, összerakhatta volna,
szóval lassan két hónapja egyszer csak ott ültél velem szemben, én pedig elkezdtem újra élni, tisztára, mint csipkerózsika,
referenciával szinte forró dróton vagyunk, sűrű levélváltások, örülök, hogy tud az érzéseiről írni, nőként nagyon élvezem, ahogy és amit ír, miközben persze félek attól, hogy olyan határokat lépünk át, ami már nem játék lesz, féltem őt is, és persze féltem magam is
nem tudom, Veled hogyan lenne ez, tulajdonképpen elképzelni sem tudom, tehát én hiába állnék oda úgy és olyan szenvedéllyel és szerelemmel, amire Te vágynál, vágytál volna, nem tudtad volna mellé tenni a saját szenvedélyed, ebben majdnem biztos vagyok, és tudom, hogy mindezt Te is tudod,
ha efelé változnál, biztosan megérezném, tudnám, persze, még így is van bennem némi bizonytalanság, de ha ma döntenem kell, akkor úgy döntök, hogy a szerelmünkre nemet mondok,
