nézem a harapásod és ujjaid nyomát a bal combomon, de már csak én látom, elmúlt teljesen, pedig hetekig emlékeztetett, csupa lila folttal mentem referenciához is először, és még el is meséltem, gonosz voltam, biztosan nem örült, úgy tesz, mintha nem értené, nem is kommentálja, csak becsukja a fülét, azt mondja, nem akarja elképzelni
ma megírtam Neked sms-ben, hogy nem folyton, de sokat Rád, pedig annyi minden történik és változik, csak a konok illúzió... Te persze nem válaszolsz, pedig írhatnád, hogy mekkora egy hülye vagyok pl., és akkor rögtön szilánkosra törne az illúzió, nyilván pontosan tudod, tartod a játszmánk, ahogy én is
közben összefut a számban a nyál ha referenciára gondolok, megborzongok, ha eszembe jut forró tenyere, a nyakam ívébe lehelt csókjai, az ölelése, de ezt Te mind nem tudod, pedig az biztosan bosszantana, ha elmondanám, hogy mennyire élvezem vele, és hogy milyen nedves vagyok közben, pont úgy és annyira, ahogy Te emlékeztél rám régről, és amit úgy szerettél volna újra
én meg azt szerettem volna, ha újra ragyognának a fák az Andrássy úton...
